 |
|
2008.10.23.
Szia Eszter!
Egy olyan technikát mutattál, amivel már régen szemezgetek.
Ez a darab csak ujjgyakorlatnak indult, aztán valahogy mégis tovább készült. Minden alkatrésze a varrókosarakból került elő, a keret meg üresen állt, valamikor kép volt benne. (Majd egyszer kap szebbet)
Hát ez lett belőle.A rózsákhoz is hozzákezdtem, de ehhez már szalagot is kellene vennem(zöldet).
Azért hajtogattam egyet, jó lesz kitűzőnek.További jó öltögetést kívánok:
üdv.
Erika |
|

|
 |
|
2008.10.23.
Szia Eszter!
Azt hiszem elkaptam valami fertőzést, csak öltögetek folyton-folyvást. De elfogyott az itthon fellelhető összes varrható szalag.
Elkészült ez a szépséges rózsacsokor, nekem legalábbis tetszik. Még nem találtam ki, hogy mi lesz a további helye, de azért vagyok “kreatív”.
(Addig is majd a széles szalagokat tekergetem, csavargatom rózsává.)
Jó öltögetést kívánok,üdvözöllek:
Silerika |
|

|
 |
|
2008.10.24.
Szia Eszter!
Ez a kis csokor az első munkáim egyike.
Szeretem a szinte már miniatűrnek mondható, igazán míves dolgokat.
Bár a kísérletezés elég időigényes, az eredmény kárpótol.
További jó munkát!
Marianna |
|

|
 |
|
2008.11.07
Szia Eszter!
Már ki is próbáltam a szalaghímzést, amit Tőled tanultam, egy sapkát és csak egy kis mintát csináltam, aminek még nem tudom a sorsát, lehet hogy köré “patchwork-özök” valamit.
Üdvözlettel:
Zsuma |
|

|
 |
|
2008.11.07.
Szia Eszter!
Már ki is próbáltam a szalaghímzést, amit Tőled tanultam, egy sapkát és csak egy kis mintát csináltam, aminek még nem tudom a sorsát, lehet hogy köré “patchwork-özök” valamit.
Üdvözlettel:
Zsuma |
|

|
 |
|
2008.11.25.
Szia Eszter,
Elkészültem a nagy művel.Mivel évekkel ezelőtt, már láttam ezt a technikát és akkor elhatároztam én is kipróbálom, de most jutottam el az elkészítésig.
A gondolat sokat motoszkált a fejemben, ezért, ha kézimunka boltban jártam mindig néztem a szalagokat is, de nem vásároltam, csak ezt a két színt mivel nem voltam biztos abban, hogy valaha is rászánom magam a szalaghímzésre.(ezeket is csak azért mert vétek lett volna otthagyni a piros és a fekete meg valahonnan volt, gondolom már tudatosan gyűjtöttem be)
Ezt csak azért írtam le, mivel ehhez kellett valami mintát kitalálnom, hááát ez lett belőle. Igen kezdetleges, de SIKERÜLT AZ ELSŐ FRANCIA CSOMÓM és le sem tudtam állni vele ezért van egypár belőle.
Köszönöm Eszter!
Ezután már tudatosan készülök a szalag hímzésre.
üdv Jutka |
|

|
|

|
|
2008.12.05.
Szia Eszter!
Küldöm a kicsi szalagképet, mellyel most lettem kész. Kerete még nincs.
Üdv.
Irén |
|

|
 |
|
2008.12.29.
Kedves Eszter!
A nagy rohanásban lemaradt az ünnepi jókívánságom, amit utólag egy saját készítésű, általad megtanult szalaghímzéssel teszem.
Zsuma |
|

|
 |
|
2008.12.30.
Sziasztok!
Ezt készítettem az unokahúgomnak Karácsonyra.
Viola |
|

|



|
|
2009.01.18.
Kedves Eszter!
A napokban találtam meg a szalaghímzéses oldalad, és ezen felbuzdulva elküldeném azokat a képeket amik kb. 3 évvel ezelőtt készültek az általam szervezett kézműves körben.
Kedves barátnénk kint járt az USA-ban, onnan hozott két fantasztikus szalaghímzéses könyvet, amelyen felbuzdulva készültek a csatolt munkák.sajnos az utóbbi időben nem tudtunk túl sokat összejárni, de remélem ezen tudunk majd változtatni.
Gratulálok a munkáidhoz és sok sikert a továbbiakhoz is !!
Üdvözöl:
F. Sz. Eszter(négy képet tettem fel) |
|

|
 |
|
2009.01.18.
Szia Eszter!
Én is mutatom, hogy mit sikerült készítenem.
Kicsit félrecsúszott a minta a próbaanyagon, de fel fogom használni egy kis táska készítéséhez.
Megvettem a Szalaghímzés ábécéje könyvet, de szorgosan nézegetem közben a Te leírásaidat is.
Ha kész a kis táska, mutatom majd azt is.
Martina |
|

|
 |
|
2009.01.20.
Kedves Eszter!
Ígéretemhez híven, elkészült az első művem.
Nekem nagyon tetszik, ez a technika, nagyon élvezem.
üdvözlettel
Anna |
|

|


|
|
2009.01.20.
Kedves Eszter!
A mellékelt tolltartót és jegyzetborítót az unokám óvodai ballagására készítettem az óvónéniknek.
Nagyon örülök, hogy ráakadtam erre az oldalra, szívesen megnézem mások ötleteit.
Folton-foltozás mellett tavaly tanultam a szalaghímzést.
Erzsike(három kép) |
|

|
 |
|
2009.01.27.
Kedves Eszter!
Pár szalaghímzést küldök, ezeket tavaly nyáron készítettem, a gombok is saját készítésűek /ezeket is nagyon szeretem készíteni /.
Üdvözlettel
Erzsi |
|

|
 |
|
2009.01.27.
Szervusz Eszter!
Először is gratulálni szeretnék a szalaghímzéses oldaladhoz.
Nekem is ez az egyik kedves elfoglaltságom.Már régóta érdekelt a szalaghímzés. Hála Istennek az internet egy csodálatos dolog.
Sok mindent meg lehet találni keresgélés közben.Így találtam rá a szalaghímzéses könyvre, s megrendelés után gondoltam, hogy én is el tudom készíteni ezeket a gyönyörű dolgokat unokáim, gyermekeim, s a magam örömére.
Szeretettel
Kissmi /Manyi/. |
|

|
 |
|
2009.02.01.
Szép napot!
Küldöm a hóvirágomat.
Üdv.
H.Ildikó |
|

|

|
|
2009.02.03.
Kedves Eszter!
Erről a két rózsáról írtam az oldaladra. Próbáltam organzából és selyem szalagból is.
Szó se róla, a selyemszalaggal egy álom dolgozni, de az organza is szép lett.
Remélem, hogy a kezdeti bátortalanságomat leküzdve, még sok szép mintát ki fogok próbálni.
üdvözöllek.
Businé Magdi |
|

|
 |
|
2009.02.03.
Kedves Eszter!
Mellékelten elküldöm az első szárnypróbálgatásomat.
Igen kellemes időtöltésnek bizonyul a szalaghímzés, azt hiszem a szerelmese leszek ennek a kézimunka fajtának.
Üdvözlettel,
P.Éva |
|

|
 |
|
2009.02.15.
Szia Eszter!
Elkészült egy újabb szalagos csoda.
Küldöm a rózsás kitűzömről a képeket.
Üdv:Ildikó |
|

|
 |
|
2009.02.15.
Szia Eszter!
Küldök két képet a legújabb szalaghímzésemről.Az egyik zsebkendőtartón széles szalagot használtam a keresztöltéshez, majd próbálkozom keskenyebbel, a kis tűtartón szebb lett.
Üdvözlettel
Erzsike |
|

|

|
|
2009.03.10
Kedves Eszter!Ilyenkor már nagyon várom a tavaszt, ezért készült ez a tavasz-váró ajtódísz.
Üdvözlettel
Erzsike |
|

|
 |
|
2009.03.19
Kedves Eszter!Ezeket a szalagképeket én csináltam,
Üdvözlettel,
Marika |
|

|
 |
|
2009.03.23
Kedves Eszter!
Az elmúlt napokban, nap mint nap gondolatban szalagképet hímeztem. Ma aztán cselekedtem, és fertőzött lettem.
A szalaghímzésben ténylegesen nem lehet elrontott képet készíteni:)
Valóban csak szépet és nagyon különlegeset lehet alkotni néhány centiméter szalag felhasználásával:)
Továbbá gratulálok minden általatok szerkesztett oldalatokhoz, mindegyik nagyon hasznos , tartalmas.
Kívánok további jó alkotást és sikereket.
Üdvözlettel:
Andrea |
|

|




|
|
2009.03.23.
Kedves Eszter!
Felbátorodva küldök pár képet a szalaghímzéseimről.
Üdvözöllek!
Sarolta |
|

|
 |
|
2009.04.11.
Kedves Eszter!
Nagyon szépen köszönöm kedves soraidat!
Kívánok én is nagyon szép, virágos, tavaszias Húsvéti Ünnepeket!
Szeretettel:
Manyi. |
|

|
 |
|
2009.04.25.
Kedves Eszter!Ezt készítettem – ajándékba – a múlt héten.
Üdvözlettel:
Zsuzsa |
|

|
 |
|
2009.05.10.
Kedves Eszter!
Elküldöm a lila rózsás medálom fotóját.
Nagyon jó az oldalad, köszönöm a leírásokat
Nagycsili |
|

|
|




|
|
2009.05.14.
Kedves Eszter!
Nagyon szeretem a szalghímzést. Könyvből próbálkoztam, és foltos táborban is
tanultam az alapokból.Főleg téli időszakban tudok ezzel foglalkozni. Máskor is szeretnék, de baj van az időbeosztásommal.
Küldök a munkáimból néhányat.
Üdvözlettel :
Erzsike |
|

|
|


|
|
2009.05.31.
Kedves Eszter!
Örömmel bogarásztam az oldaladat, s megszületett az első próbálkozásom- rózsacsokor fotóalbumon.
Üdvözlettel:
Éva |
|

|
|






|
|
2009.06.22.
Kedves Eszter!
A képeken látható teás dobozt már megrendelésre készíttetem!
Sajnos nem lett tökéletes, mert még ilyen nagy felületre nem dolgoztam, de aki ajándékba kapta, nagyon örült neki.
A ruha díszítése ajándékba készült, élőben nagyon mutatós!
Marianna |
|

|
|


|
|
2009.06.22.
Kedves Eszter!
Elküldöm Neked az első szalaghímzéssel készített táskámat.Nagyon tetszik ez a technológia, azóta már három táskát is elkezdtem.
Köszönöm az ötleteket.
További jó munkát kívánok!
Üdvözlettel:
Verahanna |
|

|
 |
|
2009.07.17.
Szia Eszter!
Küldöm a képet Emese kész munkájáról. Nagyon büszke az alkotására.
Ezekkel a technikákkal talán “tű-közelben” lehet még tartani a lányokat, akik sajnos egyre inkább a gyors sikerélményre vágynak, egyre kevesebb a kitartás bennük. Legalábbis én ezt tapasztalom az elmúlt évek során. Ugyanakkor nem szeretnék elmenni a gagyi irányába sem.
Ezért örültem meg a lehetőségnek, hogy el tudtál(tudtatok) jönni.
Üdv: Márti |
|

|
|


|
|
2009.09.16.
Kedves Eszter!
Itt küldöm az első próbálkozások fényképeit, amivel a csoport szobát fogom díszíteni.
Sok sok ötletet indított el bennem amit szeretnék megvalósítani és azt is küldöm majd.
Ezen a két mintán a több fajta technikát kísérletezgettem ki. Az óvodai munkatársaimnak is bemutattam már, így lehet hogyy több látogató is lesz a honlapon.
A hímzések közben problémát nekem inkább az adta, hogy a szalagot hogy zárjam le egy-egy befejezéskor, és az elképzelt mintát elő kell rajzolni?
Ha erre a bizonytalanságra tudsz javaslatot adni meg köszönöm.
Tisztelettel : Aranka |
|

|
|

|
|
2009.09.16.
Szia Eszter!
Megleptem magam néhány tekercs szaténszalagocskával. Ezekkel készítek majd néhány szalaghímzéssel díszített ajándékot a barátaimnak, családtagoknak.
Most egy kis neszesszert és papírzsepitartót varrtam. A neszesszert szalaghímzéssel díszítettem. Ajándék lesz egy kedves Barátnőmnek.
További kellemes öltögetést minden hímezgetőnek, Neked köszönöm, hogy kedvet, és ötleteket adtál.
Üdvözlettel: Erika |
|

|
|

|
|
2009.11.01.
Kedves Eszter!
Itt küldök egy másik kész munkámról egy képet.Úgy érzem nagyon jól sikerült ez a napraforgós kép.
Egy gobleines alapra készítettem el, és kereteztettem be a kész fali képet.
Az óvodában is mindenkinek tetszett, és rendeltek hasonló képet.
A gyerekekkel is is próbálok majd egy-egy ajándék ötlettel előrukkolni, és ha kész lesz küldök arról is fényképet.
Köszönöm tanácsaidat.
Tisztelettel: Aranka |
|

|
|

|
|
2009.11.01.
Szia Eszter!
Közeleg a Karácsony és nagyon szeretem az általam készített apróságokat ajándékba adni.
Ezt a kis képet fel lehet falra is akasztani, de egy fésülködő asztalon is nagyszerűen mutat!
Marianna |
|

|
|




|
|
2009.11.01
Szervusz Eszter!
Első szalag hímzéses megnyilvánulásomról küldök néhány fotót.
Emmácskám fiúktól örökölt kardigánját díszítettem.
További sok sikert kívánok:
Emese |
|

|
|


|
|
2010.01.13.
Kedves Eszter!
A sárga rózsa hímzést Katalin napra készítettem Keresztanyámnak. Nagyon tetszett Neki és a falra is kitette, hogy egész nap gyönyörködhessen benne. A második hímzés karácsonyra készült, az óvoda falára dekorációnak. Remélem másoknak is ad ötletet, kedvet e fotók láttán, a hímzéshez.
Tisztelettel: Aranka |
|

|
 |
|
2010.01.13
Kedves Eszter!
Köszönöm, hogy általad megtanulhattam a szalaghímzést csínját-bínját. Első darabomat a hóvirág ihlette. Barátnőm kapta ezt a terítőt születésnapjára. A blokkokat kézzel varrtam össze. Küldöm a képet is.
Köszönöm!
Dytke |
|

|

|
|
2010.01.13.
Szia Eszter!
A hímzésem díszítéséhez volt szükségem a szalagrózsákra. A te oldalad segítségével életemben először sikerült megvalósítanom. Örök hálám.
Szia: Hancus |
|

|
 |
|
2010.01.13.
Szia, Eszter!
Ez az első munkáim egyike, amivel a barátnőmet szeretném meglepni karácsonyra.
Köszönöm az ötleteket. További jó munkát.
Üdvözlettel, Ilona Kárpátaljáról |
|

|





|
|
2010.01.13.
Szia Eszter!
Nagyon tetszik a szalaghímzés.
Öröm készíteni és öröm kapni is.
Mindenkinek jó munkát és ajándékkészítést kívánok!
Mariann |
|

|
|


|
|
2010.01.13.
Kedves Eszter!
Nagyon köszönöm a remek ötleteket. Nagyon szeretek táskákat varrni szalaghímzéssel igazán különleges darabokat síkerült készítenem.
Köszönettel és üdvözlettel:
Cs.Tünde |
|

|
 |
|
2010.03.21.
Kedves Eszter
Végig olvasva és gyönyörködve a blogodat én is vettem a bátorságot , hogy elküldjem az első szalaghímzéses dobozom fotóját.
Karácsonyra készítettem és a barátnőmnek ajándékoztam.
Üdvözlettel,
Éva |
2008.október 21
Szia Eszter!
Csak ámulok és bámulok, különösen azért , mert mostanában gondolkodtam azon, hogy ki kellene próbálni a szalaghímzést, így nekem ez a legjobbkor jött. Köszi, mert ez nagy segítség az elinduláshoz. Üdv: Zsuma
2008.október 21
Zsuma,
Remélem, kellő lökést és inspirációt kapsz az oldaltól.
M.I.Eszter
2008.október 21
Kedves Eszter!
Köszönöm a “meglepetést”. Nagyon tetszik ez a hímzésfajta. Már egyszer-kétszer ki is próbáltam. Nagyon jó, hogy most már magyar útmutatással is el tudunk jutni a végeredményhez. Sok munkád fekszik benne, de szerintem nem eredménytelenül. Nagy hiányt pótoltál az oldallal. Gratulálok.
Üdv – gabicza
2008.október 21
Eszterke!
Virtuális kalapemelés az ügyességed és az izlésed előtt.
Egyelőre csak gyönyörködöm, de már fertőzőtt vagyok a dologgal….
Nagyon jók a leírásaid, ezek alapján hihetetlenül egyszerűnek tűnik az elkészités. Persze biztos, hogy kell hozzá a Te kézügyességed, izlésed, és türelmed is! Jól kamatoztattad az angliai tapasztalatokat.
Gratulálok!
etiketto
2008.október 21
Kedves Eszter!
Nagyon örültem e meglepetésnek. Gyönyörű dolgokat készítettél megint. A foltvarrással már megfertőztél, most itt az újabb kihívás. Ámulattal, és tisztelettel figyelem amit csinálsz. Nagyon sok kézimunkalapot néztem végig az elmúlt hónapokban, de ilyen jól kezelhető oldallal, és önzetlen adni vágyással nem találkoztam. Nem csak a munkáidat mutatod be, hanem beavatsz a technikákba is, átadod a saját tapasztalataidat is. Minden mondatodból sugárzik, hogy nosza fogjunk hozzá, mert ez csudijó. Ezért kezdtem el a foltvarrást is. Köszönöm neked és gratulálok.
Sok szeretettel! Zsuzsa
2008.október 22
Kedves Eszter,
Nagyon jó ez a lapod is!
Gratulálok, és én is köszönöm a könnyű magyarázatokat és a mintákat.
Kati
2008.október 22
Eszter kedves.
Nagyon örülök ennek a szalaghimzéses oldalnak. Gratulálok, gyönyörüséges dolgokat csinálsz. Nagy kedvet kaptam hozzá, tudom hasznosítani a foltvarrásnál is. A magyarázatok igen jók, érthetőek, hasznosak. Köszönöm. Gizi
2008.október 22
Örülök, hogy ilyen sikereket arat munkánk gyümölcse. Hímezzetek csak szorgalmasan, mert hamarosan jönnek a karácsonyi minták is.
M.I.Eszter
2008.október 23
Kedves Eszter!Ismét kaptam egy fertőzést, amit ugyan csak nem bánok.Gratulálok a nagyon ügyesen és érthetően megfogalmazott technikai utmatatásaidhoz és a szép szemléltető képekhez.Köszönöm:H.Éva
2008.október 23
Kedves Eszter!
Gratulálok az újabb oldaladhoz, és köszönöm, hogy egy kicsit részese lehetek a belőled áradó nyugalomnak és szeretetnek.
Már régóta ismerkedek a szalaghímzéssel, de szinte a legelső bejegyzésedben találtam olyan ötletet, ami megkönnyíti egy virág készítését. Köszönöm!
Vilma
2008.október 26
Szia Eszter!
Nagyon örülök ennek az oldalnak,nagyon szeretem a szalaghimzést.Fogok is munkát feltenni, csak egy hiba van, hogy hiába regisztráltam nem enged be azzal a cimszóval, hogy nem egyezik a jelszó és a felhasználónév nem tudom miért .
2008.október 26
Zsuzsa,
Megnézem az adataidat és azért nem enged be még a rendszer, mer nem erősítetted meg regisztrációdat.
Regisztrációs adatok elküldése után írjuk, hogy kapsz egy emailt, amiben van egy link amire kattintanod kell, hogy érvényesítsd a regisztrációdat.
Ez azért van, hogy ténylegesen az iratkozzon fel aki az email tulajdonosa és ne lehessen mindenféle emailket felírni.
Tehát kérlek, hogy néz meg email fiókodat, amivel regisztráltál. Ott kattints az aktiváló linkre.
Ha nem sikerül légyszíves írj nekünk egy emailt ( kapcsolat@szalaghimzes.hu ) elérhetőséggel és megoldjuk regisztrációdat.
2008.október 31
Kedves Eszter! Örülök, hogy megjelent a szalaghímzés oldalad. Ez a kézimunka technika nagyon kevés szakirodalommal rendelkezik. A leíráson könnyen érthető és hasznos tanácsokat adsz a munka elkészítéséhez.
Köszönöm: Puskásné
2008.november 7
Kedves Képbeküldők!
Mindannyian nagyon szépeket alkottatok.
Várom a további képeket is.
M.I.Eszter
2008.november 15
Ezer húúú meg hhaa ezt ki kell próbálnom! Gyönyörűeket ügyeskedtetek, így olvasva olyan egyszerű és érthető, remélem a gyakorlatban is menni fog. Véletlenül van itthon, vagy három színű szalagom, hogy mi lesz belőle magam se tudom? Valamit össze hozok.
üdv Jutka
2008.november 16
Iliann,
Kíváncsi vagyok, Te mit alkotsz a szalagkból. Tényleg nem olyan bonyolult.
M.I.Eszter
2008.november 25
Jutka!
Nagyon örültem a levelednek, s remélem ezen a lelkesedésen és sikerélményen mások is felbuzdulnak, és ha eddig csak halogatták, adsz egy lökést a hímzés elkezdéséhez.
M.I.Eszter
2008.november 27
Kedves Eszter!
Nagy örömmel fedeztem fel ezt a szalaghimzéses oldaladat. Már régóta tervezem a kipróbálását, de nem tudtam milyen alapra és milyen szalaggal dolgozzakés hogyan. Tőled, úgy érzem mindenre választ kaptam, már csak neki kell fogni. Addig is, mig lesz mit mutatnom, érdeklődő figyelemmel olvasom az általad leirtakat.
Busi Magdi
2008.december 5
Kedves Eszter
Nagyon örültem,mikor megjelent a leirásod ,ugyanis rég ótam próbálom ellesni én is a technikát,de nem sikerült.
Ahogyan leirtad már nem is tunt olyan bonyolultnak.Én is kipróbáltam,minden öltést
meg egy kicsi szalagképet is sikerült összehozni,ha befejeztem,jelentkezem,
IREN
2008.december 6
Nagyon nagyon szépek a hímzéseitek, és csak egy jótanács azoknak, akik a szalaghímzésnél szembesülnek azzal, hogy foszlik a szalag vége: nagyon halványan csak, gyorsan ha megégetjük monjduk egy öngyújtóval a végét, a polyamid alapú szalagok szépen lezáródnak, nem foszlanak tovább.
További jó munkát
Zsu
2008.december 17
Kedves Eszter!
Már nagyon régóta izgatja a fantáziámat a szalaghimzés. Nagyon örülök , hogy rátaláltam erre az oldalra.Ahogy sikerült valami szépet összehoznom jelentkezem.Gratulálok neked a sok szép holmihoz amiket elkészitettél, igazán szemet gyönyörködtetők és nagyfoku kreativitásról tanuskodnak. Gratulálok.Hány év alatt sikerült ilyen tökéletesre ez a mesteri tudás?
További sikeres jó munkát !
An
2008.december 23
Kedves Eszter! Köszönöm a jó kívánságokat. Csak a csodálkozásig jutottam ,remélem egyszer meg is próbálom. 2007-ben 57 évesen tanultam tanfolyamon a foltvarrást ,de remélem a szalaghímzést is meg fogom tanulni. Köszönöm ezt a szép napot.Orbánné Kati Miskolcról.
2008.december 29
Kedves Eszter!Köszönöm a jelentkezést. Még soha nem készitettem szalaghimzést, bár sok más kézimunkát ismerek. A PATCHWORK nagyon érdekel.A takaróknak mindig akad gazdája,mert nagy a családom.A szalaghimzést el fogom sajátitani a “segitségeddel”.Köszönettel: Horváth Lászlóné Irénke
2009.január 2
Busine, Remélem, azóta ki is próbáltad ezeket az öltéseket. Hamarosan jönnek újabb öltések is.
Treszlek, Kézimunkázni több, mint egy évtizede kézimunkázom, a szalaghímzés viszont egy új szenvedély. Nem kell sok idő ehhez a technikához.
Kati, Látom, Te is vállalkozó típus vagy a kézimunkában. Ezt szerintem könnyebb megtanulni, minta a foltvarrást, nosza rajta, fogj bele Te is, meglátod hamarosan nagy sikerélményeid lesznek!
Irénke! Téged is csak biztatni tudlak arra, hogy nekikezdj ennek a kézimunkának is. Ráadásul a foltos dolgokat is fel lehet dobni ezzel.
M.I.Eszter
2009.január 15
Kedves Eszter!
Régóta kacérkodom a gondolattal, hogy belefogjak a szalaghímzésbe.Azt hiszem a leírások és az útmutatók alapján ez menni is fog. Köszönet az értehető magyarázatokért. Nagyon szép és hasznos oldalra találtam:).
Andi
2009.január 18
Kedves Andi!
Remélem, örömödet leled a szalaghímzésben!
M.I.Eszter
2009.január 19
Szia Eszter!
Tökéletesen sikerült ez a lapod is, azt hiszem megfertőztél a szalaghímzéssel. Örülök, hogy rátaláltam a lapodra.
Gratulálok!
Szeretettel: Betty
2009.február 2
Kedves Eszter!
Végre én is rászántam magam, hogy elkezdjem kipróbálni az általad ismertetett minták némelyikét. Egyenlőre a rózsáknál ragadtam le. Igazad van, mind mind más, és mind rózsaszerűre sikerült, ha nem is tökéletese. Volt egy crazy blokkokból elkezdett faliképem, most ezt diszitgetem lelkesen. Küldök két képet a rózsáimról.
Ami nehézséget jelentett, az a szalag rögzitése a tűben. Keskeny szalagot elszakitottam, ennél a csomónál a szélesebb meg még nehezebben jött át az anyagon. Igy egyenlőre csak befűzöm a szalagot a tűbe és nem rögzitem.
üdvözöllek Businé Magdi
2009.február 2
Kedves Magdi!
Megkaptam a képeidet, ide is teszem mindjárt a képek közé.
Én nem igazán éreztem a rögzített és a nem rögzített szalag áthúzása között különbséget, persze ezt is mint minden kézimunkát mindenkinek magának kell kitapasztalnia. Nekem nagyon nagy “megnyugvás”, hogy a rögzített szalagot nem kell figyelni, hogy kicsúszik-e a tűből, vagy sem, mert biztosan benne marad.
M.I.Eszter
2009.február 9
Már megint,olyan sok szépséget láttam, hogy nekem is kell valamit szalagoznom. Mindenkinek gratulálok az elkészült szépségekhez, ötletesek és gyönyörűek!
üdv Jutka
2009.február 13
Kedves Eszter!
Nekem azért nem volt sikerélményem mert kihúzódott az alapanyag szála.Lehet, hogy nincs tökéletes tűm?
Talán ha a valóságban látnám, hogyan kell áthúzni a szálat talán rájönnék, hogy hol követtem el hibát. Az itt bemutatott darabok is nagyon szépek.
Úgy érzem nekem kell még egy kis idő míg meg tudom emészteni a kudarcot, vagy rájöök hol hibáztam. Mindenképpen szeretnék a kedveseimnek karácsonyi meglepetésként ehhez hasonlókat készíteni.Drukkoljatok nekem.
Emy
2009.február 15
Emy!
Az alapanyag szálának nem lenne szabad kihúzódnia. Minél nagyobb a tű, annál könnyebb vele áthúzni a szalagot. Fontos, hogy a tű ne tompa, hanem hegyes legyen.
Persze nagyon vastag szalagot nagyon vékony anyagon nem igazán lehet áthúzni, tehát a szalag és az alapanyag vastagságának is harmonizálnia kell.
M.I.Eszter
2009.június 26
Kedves Eszter!
Igazán nagyszerű ez az oldal ha időm engedi akkor egyszerűen idekattintok és gyönyörködöm benne.
Nézegetés közben merült fel bennem a kérdés: vajon a szalaghímzéssel díszített használati tárgyak, hogyan tisztíthatók? Hozzám közelebb állnak az olyan tárgyak amelyek ékességük mellett valamilyen funkciót is betöltenek a hétköznapokban.
Gratulálok a lelkesedésedhez , mellyel ezt az oldalt megtöltöd.
üdvözlettel? Szilvia
2009.július 6
Kedves Eszter!
A nevem Ida. Ma találtam meg az oldaladat, és nagyon tetszett. Lehet, hogy én vagyok figyelmetlen, de két dologról nem írtál. Az egyik, hogy a szalagot akkor rögzítem a munka hátulján, amikor elkezdem a hímzést, vagy amikor befejezem? Még az se derült ki számomra, hogy amikor a szalagot befűzöd a tűbe, a tű foka után rögzíted- e és miként, hogy ne csússzon ki a tűből. Nagyon jó, és következetes leírást adtál az egyes munkafázisokról, sokat tanultam.
Még soha nem varrtam ilyesmit, pedig harminc éve kézimunkázok. Most úgy érzem, hogy ötvözni fogom a foltvarrással, és a táskák, mappák készítésénél is kipróbálhatom. Szeretném, ha a címemre megküldenéd a választ a kérdésemre. Köszönöm. Sikeres munkát kívánok, Ida.
2009.július 12
Kedves Ida!
Örülök, hogy tetszik az oldal, és hogy hasznosnak találod.
Az általad említett két dologról a “Kezdet és a vég” című oldalon – a szalaghímzés alapjain belül írok.
http://szalaghimzes.hu/a-szalaghimzes-alapjai/a-kezdet-es-a-veg/
Én a szalagot az alső öltéssel rögzítem, hiszen így biztosan nem csúszik ki később sem a textilből.
A tűbe pedig még a hímzés megkezdése előtt rögzítem a szalagot úgy, hogy a befűzött szalagba visszaszúrom a tűt. Így nem csúszik ki, és az egész szalag használható.
A foltvarrással kombinálva tényleg szépen mutat a szalaghímzés. Sok sikert a kipróbáláshoz, és bármilyen kérdésed van, tedd csak fel nyugodtan.
Üdv.
M.I.Eszter
2009.július 13
Kedves Eszter!
Kérlek segíts abban, hogy be tudjak lépni az általad szerkesztett szalaghímzés mintáit bemutató oldalra. A problémám az, hogy regisztráltam már én, de elveszítettem a jelszavam, melyet a gép generált. Amikor újat kértem, akkor olyan jelszót adott meg, melyben oly jeleket adott meg a gép, amit nem tudok beírni, így nem tudok belépni a rendszerbe.
Segítségedet előre is köszönöm.
Fodor Katalin
2009.július 14
Kedves Katalin,
Megváltoztattam a jelszavadat és megírtam e-mailben.
Remélem, sikerül a belépés.
További jó nézelődést!
Üdv.
M.I.Eszter
2009.augusztus 28
Kedves Eszter!
Csatlakozom az elöttem szólókhoz.Gratulálok a szépséges munkáidhoz és a honlaphoz!Mindent alaposan átnéztem,érthető és nagyon várom hogy kipróbálhassam!Már régóta érdekel ez a technika,de nem találtam ezzel kapcsolatos kiadványt.Viselet készítő vagyok,lehet hogy díszíteni fogom a ruháimat.Két fiam után örökölt kislányom ruháit lányosíthatom.Köszönöm!
További sok sikert!:)Emese
2009.szeptember 22
Kedves Eszter!
Nagyon tetszik Erzsike munkája!(Is!) Van ötleted,hogyan tudnék vele kommunikálni,hogy én is elkészíthessem-esetle Te tudnál-e segíteni?
Köszönettel:Éva
2009.november 1
Kedves Éva,
A kérésedet továbbítottam Erzsike felé.
Mivel nincs senkitől meghatalmazásom az adatainak kiadásáról, ezt tudom tenni az ügy érdekében. Remélem, sikerül a kapcsolat kettőtök között.
Üdv.
M.I.Eszter
2009.november 13
Gyönyörű munkákat láttam! Gratulálok hozzá! Most tanulom a szalaghímzést, nagyon érdekel és leköt. Pár dolgot már készítettem, de még sokat kell tanulnom. Minden tippet és ötletet szívesen fogadok.
Üdv: Szücsi
2009.november 19
Kedves Eszter!
Ma “bukkantam” az oldaladra véletlenül, de annál nagyobb érdeklődéssel vetettem bele magam az olvasgatásba, hogy felfedezzem magamnak ezeket az érdekes technikákat. Nagyon tetszenek az elkészített munkák, irigylésre méltóak. Ki fogom próbálni ezt a fajta kézimunkát, csak be kell szereznem a megfelelő szalagokat.
GRATULÁLOK, nagyon hasznos az oldalad, akit érdekel sokat tanulhat nálad.
Köszönöm, és további sikeres, jó munkát kivánok.
Üdvözlettel, Ilona Kárpátaljáról
2010.január 10
Szia Eszter,
Igazan hasznomra valtak a honlapodon talalt otletek, nincs sok idom barmilyen hobit uzni, majd ha nyugdijas leszek talan. De hasznalhato dolgokat keszitek a gyerekeimnek. Ime a te segitsegeddel keszitett hasznos fejdiszt, amit a kislanyom szereplesere keszitettem. Hasznos lehet masoknak is. akik a farsangi szezonba tavasz, vagy virag jelmezt keszitenek.
2010.január 13
Kedves Zsóka,
Örülök, hogy hasznosnak találod a honlapon talált mintákat.
Kérlek, hogy a képet küld a kapcsolat@szalaghimzes.hu címre.
Üdv.
M.I.Eszter
2010.február 19
Szia, orulok az oldaladnak, mar egy ideje keresgettem szalaghimzes leirast, orulok hogy megtalaltam, s megjobban, hogy ilyen jo oldalt csinaltal/csinalsz. Tovabbi jo egeszseget kivanok, hogy minel tobb gyonyoru munkaval orvendeztesd meg magad es olvasoidat.
2010.március 13
Szia Eszter!
Az a problemam,hogy nalunk nem lehet kapni zold szinu szalagot es nagyon szomoru vagyok,mert valahogy nem olyan gyonyoru az alkotas mintha lenne benne zold szin is.
2010.március 22
Kedves Zsófi,
Örülök, hogy tetszik az oldal, igyekszem időről időre tartalommal is feltölteni, bár néha ez nem sikerül olyan tempóban, amennyire én azt szeretném.
M.I.Eszter
2010.március 22
Melinda,
Ez itt most a reklám helye:
Itt rendelhetsz mindenféle zöld szalagot:
http://foltvarazs.hu/category/termekek/szalaghimzes/selyem_ripsz_szalagok/
Üdv.
M.I.Eszter
2010.május 18
Kedves Eszter!
Én is beléptem a csodálóid sorába:) Gratulálok Neked és a többi szépség alkotóinak:)
Képeslapokat készítettem himzéssel eddig (www.zsobike.extra.hu a weblapom címe), de már régen kacérkodtam ezzel a technikával is. Úgy látom hatalmas “fertőzéssel” állok szemben,:)) ki fogom próbálni, és beszámolok az eredményről.
Szeretettel kívánok Neked és minden kedves alkotótársnak nagyon kellemes munkát és sok-sok örömöt, amit ez a kézimunka-fajta okoz készítőnek és megajándékozottnak egyaránt. zsöbike
2010.május 24
Zsobike,
Próbáld ki, nagyon szép dolgok sülnek ki belőle.
M.I.Eszter
2010.június 13
Kedves Eszter!
Örülök, hogy rátaláltam az oldalra, gyönyörű dolgokat láttam, nem tudom képes leszek rá, hogy én is készítsek ilyen szép dolgokat! Azon leszek!
További kellemes időtöltést és az alkotás örömét kívánom.
Melinda
2010.június 14
Szia Melinda!
Ha visszalapozol az oldalon, meglátod, hogy tavaly gyerekekkel készítettünk fantasztikus mintákat. Úgyhogy biztos, hogy Te is képes vagy rá! Próbáld csak ki!
M.I.Eszter
2010.szeptember 11
Kedves Eszter és Szalagvarrók!
Örülök a sok szép dolognak, amit az oldalon láttam. Nagyon jók a leírások, köszönet az önzetlen segítségért.
Sokféle technikába belekóstoltam, a leges-legkedvesebb a pergamano technika.
Arról is azt gondoltam amit a szalagvarrásról: én ezt úgysem tudom megcsinálni.
Aztán belekezdtem és az ottani fórumozók sok segítségével nagyon belejöttem. Remélem a szalagvarrással is így leszek.
Az első két munkámmal elégedett vagyok, tényleg nem lehet elrontani. Csak a hátuljával nem vagyok kibékülve, bizony elég csúnya.
Nagyon örültem a tárolási ötletnek, mert már nem tudtam mitkezdjek a sok ide-oda kunkorodó szalaggal.
Megkeresem hogyan is tudok képet feltölteni és felrakom a munkáimat megmutatni.
Üdv mindenkinek!
2010.szeptember 21
Kedves Stefánia,
Örülök, hogy megtetszett ez a hímzés, és hogy bátran belekezdtél.
Képet az info@szalaghimzes.hu címre tudsz küldeni, sé kiteszem a Ti készítettétek oldalra.
Várom a fotókat.
M.I.Eszter
2010.október 13
kedves eszter
hosszu betegség után szerettem volna belépni hozzátok, de sajnos elfelejtettem a jelszavamat. már többször probáltam ujat kérni, irtok is valamit de bárhogy irom be sehogy sem jo. mit tegyek? előre is köszönöm a segitségedet. még azt szeretnám megkérdezni tőled, hogy milyen anyagot kell a szalaghimzéshz venni és jó lenne ha megirnád a tük nvét is. én heves megyében lakom és azokon a helyeken ahol kerestem a hozzávalokat nem tudtak segiteni. megköszönném ha segitenél.
üdvözlettel aranka
2010.október 31
Kedves Aranka,
A belépési nevedet elküldtem az e-mail címedre, és megváltoztattam a jelszavadat is (azt is elküldtem).
Azokhoz a hímzésekhez, amiket itt a z oldalon látsz én molinót használok.
(Néhány félét találsz itt: http://foltvarazs.hu/category/termekek/szalaghimzes/szalaghimzes-alapanyagok/ )
Szalagokat is találsz a Foltvarázson ( a 4-7 mm-es szatén szalagok is jók a szalaghímzéshez, de a legszebben a selyemszalagokkal mutatnak a hímzések)
Selyemszalagok: http://foltvarazs.hu/category/termekek/szalaghimzes/selyem_ripsz_szalagok/
A hímzéshez vastag, nagy fokű, hegyes tű való. Én ezt használom:
http://foltvarazs.hu/2009/10/himzotu-szalaghimzeshez-millward-20/
Remélem, tudtam segíteni.
M.I.Eszter
2010.november 14
Most láttam a helyi kábelcsatornán egy kézmüves foglalkozást ahol a szalaghímzésről beszéltek.Kihasználva hogy van internet kerestem s Rád találtam.Eddig csak a gobelinnek hódoltam de biztos kipróbálom ezt is. Köszözönöm a jó tippeket.
További jó munkát.
Üdvözlettel:Loni
2011.április 20
Szép napot!
Szeretném megtanulni és alkalmazni ezt technikát?remélem sikerül.
Üdvözlettel Tünde
2011.augusztus 17
Szeretném megtanulni, és a játszóházban alkalmazni ezt a technikát.Azok a gyerekek és felnőttek is kedvet kaphatnak az alkotáshoz, akik tűt sem vettek eddig a kezükbe.
Köszönöm, és szép napokat kívánok.
Üdvözlettel
Irén
2011.október 24
Kedves Eszter ! Pár éve csodálom a szalaghímzéses képeket, amelyeket a falu napon láttam nálunk. A kézimunka szakkör vezetőjének is van egy könyve, amiben megláttam azt a szalaghímzéses képet – amit itt is elkészített egyik hölgy – a ház oldal ablakkal és virágokkal. Már fél éve kinyomtattam a mintát, s vártam, hogy megtanulhassam, hogyan kell a szalagokkal csodás művelni. Erre két hete került sor, Katika – egy dóci hölgy, aki azokat a bizonyos képeket is csinálta kiállításra , átjött és az alapokat megmutatta nekünk. Azóta ketten nagyon bele is szerettünk. Egy ibolyás képet csináltam – ami a tanuló minta és az első munkám- és szeretnék még többet is csinálni és elsősorban az a házikós-virágost.
Az itt látott szépségekhez pedig gratulálok mindenkinek.
2012.március 10
Gyönyörűek a hímzések remélem nekem is sikerülni fognak.
Majd küldöm a munkáimat ha sikerülnek. Üdv T Erzsébet!!
2012.április 6
Én megpróbáltam a szalaghímzés gyönyörűségét a praktikummal ötvözni.
Dobozokat díszítek szaghímzéssel.