Szalaghímzés “tanfolyam” néhány percben

Virágos minta2_szhTöbben fordultatok hozzám azzal a kéréssel, hogy mutassam meg a szalaghímzés alapjait személyesen is. 

Egyenlőre tanfolyam keretében erre nincs még mód, azonban decemberben egészen Karácsonyig kiköltöztem a Foltvarázs Webáruházzal az Aréna Pláza Karácsonyi várárára, ahol nagyon szívesen bemutatom az alapöltéseket, megnézheted a honlapon lévő mintadarbokat élőben is, és a felmerülő kérdésekre is válaszolok.

A Karácsonyi Vásár december 24-ig tart, naponta 10 és 21 óra között.

Hogyan találsz meg?

Az Aréna Pláza a Keleti Pályaudvartól a 80-as trolibusszal közelíthető meg, és a lelátónál lévő bajáratnál (néhány faház van kinn Karácsonyig a bejárat előtt forralt borral, rétessel, lángossal … ) már az épületen belül találod a Karácsonyi vásárt, s benne minket is.  (A Gógyszertárral szemben.)

Ha előre jelzed itt, vagy e-mailban, hogy jösz, akkor biztosan ott leszek.  Ha van kedved, hozd el amit eddig készítettél, esetleg egy tűt, vagy alapanyagot a hímzéshez (ha még nincs otthon ilyened, nélunk is megveheted).

Ha több jelentkező lesz egy-egy alkalommal, akkor úgy szervezem, hogy legyen segítségem is, és tudjak a szalaghímzésre jobban figyelni.

Remélem, jut időd a karácsonyi készülődés közben egy kis kikapcsolódásra, akár ünnepi dekoráció készítésére.  Várom a jelentkezésedet’

M.I.Eszter

13 hozzászólás

  1. tamargo49:

    Drága Eszter!
    Nagyon tetszik az oldalad.
    Tényleg nagyon jó lenne élőben látni, és a himzés fogásait megtanulni. Sajnos egyenlőre nem tudok sehova menni, mert a 82 éves édesanyám agyvérzést kapott, és én ápolom. Nem tud magától enni, és miegyéb,úgy hogy amig édesanyám ilyen nagybeteg, gondolni sem tudok még egy napi szabadnapra sem.
    A munkáid nagyon tetszenek, nagy tisztelőd vagyok! Kérlek, azért gondolj rám, értesíts folyamatosan. Biztosan megértel. Szép hetet kivánok Neked ! Ölellek . Margó

  2. 5enci:

    Kedves Eszter!
    Nagyon örülök a lehetőségnek! Pénteken (dec.4.) el tudok menni. valószínűleg egész nap jó nekem(hacsak nem jön közbe valami,de akkor jelzem),úgyhogy ha esetleg visszajelzel, hogy Neked mikor jobb, akkor mennék.
    Még csak a kipróbálás szintjén vagyok,viszont nagyon megtetszett,és van egy kézimunkaszakköröm,ahol szívesen “bevetném” a gyerekeknek!
    Üdvözlettel:Enci

  3. M. I. Eszter:

    5enci,
    Úgy szervezem, hogy itt legyek pénteken egész nap.
    Egyenlőre nem tudom, kinek mikor jó. Jelentkezem, amint egyeztetek mindenkivel.
    M.I.Eszter

  4. Nóra:

    Kedves Eszter!
    Gondolom hogy mostanság nagyon elfoglalt vagy, ezért csak óvatosan kérdezem , hogy (hétfőn dec. 21.) ott leszel e az Arénában? Merthogy ha az idő engedi és a kisfiam nem lesz nagyon beteg (megfázott), akkor én is szívesen megnézném élőben hogy hogyan és mivel készülnek a gyönyörű himzéseid. Én is még csak a kipróbálás szintjén tartok, de nagyon szeretném megtanulni. A baj az hogy elég messze lakom és nem tudom biztosra mondani hogy mikorra érek oda.
    Üdv: Nóra

  5. turimarika:

    Kedves Eszter! Nem vagyok Híres Levél Író de most fontosnak tartottam, hogy bejelentkezzek hozzád. Évek óta foglalkozom a kézimunka minden fajtájával bár csak a magam örömére. A szalaghímzésbe egy könyv láttán szerettem bele és már gyakorlom általa. Természetesen kis méretű foltjaimat díszítem vele. Magamról annyit, hogy varrónő és öltöztető vagyok és ha az időm engedné állandóan valami kézimunkával foglalkoznék. Amiért írok engedélyedet szeretném kérni, hogy a honlapjaidon bemutatott foltvarrásos és természetesen szalaghímzéses technikáidat egy nyári tánctáborban felhasználjam. Még sosem csináltam ilyet, de remélem, hogy el tudom ültetni a kézimunka örömét az ott résztvevők kezébe? szívébe. Köszönettel Marika

  6. M. I. Eszter:

    Kedves Marika,

    Terjeszd csak a szalaghímzést. Remélem, a táborlakók is örömüket lelik benne.
    Jó szórkozást! S ha kedved tartja, számolj be az élményekről.

    M.I.Eszter

  7. ujlakynejulika:

    Kedves Eszter. Örülök, hogy rád találtam ezen az oldalon. Én még kezdő vagyok,de nagyon nagy örömmel csináltam az első kis mintámat. Szeretném megkérdezni, hogy merre tudnék venni a Szalaghimzés ábécéje cimü könyvet.Vagy van más hasznos könyv is? csak még én nem tudok róla.Ha nem esik terhedre légyszíves meg irni. Hálásan köszönöm előre is Julika.

  8. Marika54:

    Kedves Eszter! Már órák óta olvasgatom az oldalad! Örülök hogy idetaláltam! Természetesen rendszeres látogatód leszek, és igyekszem majd elkészíteni egyik -másik remekműved!Köszönöm! További sikeres oldalbővítést, már így is nagyon színvonalas, sok embernek segítesz vele! Üdvözlettel, Marika.

  9. eva57:

    Kedves Eszter! Nagyon tetszik az oldalad! Én még csak most tanulgatom a szalaghimzést. De már van egy kis sikerem vele, családom örömére. További sikereket. Üdvözlettel Éva

  10. Cini:

    Kedves Eszter! Én ma találkoztam a szalaghímzés fogalmával, egy volt kedves ismerősöm munkáit látva a facebookon. Kedvet kaptam, hogy megpróbálkozzam a készítéssel. Ehhez én nagyon szeretném ha ezt “élőben” valaki által megmutatva a lépéseket tehessem. (vizuális tipusú ember vagyok). Érdekelne, tartassz -e oktatást, és ha igen mikor. Üdvözlettel Krisztina

  11. bozoeszter:

    Kedves Eszter!Ahogy itt tanulmányozom a szalag hímzést egyenlőre nem tűnik egyszerűnek, viszont roppantul tetszik.A mintákat előre meg kell rajzolni?Lehet kapni előre gyártott anyagot?Nagyon szeretném megtanulni.Üdv:Eszter.

  12. zseditke:

    A honlap csodálatos! De nekem sem egyszerű, az anyagon a tű és még plusz a szalag csak fogóval megy át nehezen, pedig bármilyen anyagot lehet használni, de én a tanuláshoz lazábbat választottam ami volt itthon. Szeretek festeni és láttam olyat is amit megfestenek és szalaghímzéssel dekorálják. Próbáltam a tűt ott is átszúrni – nem ment :(
    Kérlek Eszter válaszolj légy szíves van valami titka a tűszurásnak?
    Köszönettel: zseditke

  13. Benyó Nina:

    Kedves Eszter. Amit Te kézimunkázol az Szivet , Lelket melengető gyönörüség Iste adta tehetség. Évek óta szeretnék megtanulni szalag himezni ,
    / varok gogleint, himzek teritőket csinálok Karácsonyi koszorukat hungarocelböl rá-
    ragasztással/ de két napja itt ülök a gép elött probálom az ut mutatásod követni, de
    sajnoscsak sirni tudnák ugylátszik nekem ehhez nincs elég kreativitásom belekell
    nyugodnom. Kivánok Neked vidám szép öltögetéssel teli órákat, jó egészséget ha
    netán valahol tanfolyamot tartasz kérlek ezen az E-mail cimen értesits.
    Ha találkozunk irok egy mesét Neked, ehez értek Üdvözlettel Nina

Üzenet: